v62-egyesulet
MGKSZ logo
 
Menü
 
Képek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kiállítás 2014 január 11-12.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=4953370810811&set=pcb.4953378290998&type=1&theater

 
«Egyesületünk története»

 

 

Engedjék meg, hogy a saját és társaim nevében bemutassam Egyesületünk múltját, jelenjét és jövőjét. A múlt ismertetéséhez ezt a néhány gondolatot Dr. Vrbovszki Mihály elnöksége alatt 1999-ben rendezett Jubileumi kiállítás által kiadott tájékoztatója alapján készítette, amelyet Molnár László „Visszapillantó” címmel írt.

 

 

Dr. Najmann N. Jenő 1922-ben kiadott „Szarvas Nagyközség története „ című könyvében közli, hogy a „Baromfitenyésztők Egyesülete” az 1900-as évek elején alakult. A Szarvasi Baromfitenyésztők Alapszabálya szerint az egyesület 1906. február 11.-én alakult meg.

 

 

1907-től rendeztek bemutatókat és tenyészvásárokat. Galambokat 1908-ban mutattak be, a mai kiállításokhoz viszonyítva Szarvason 1930. november 9-10.-én volt igazán nagy önálló kiállítás.

 

 

A magyar Galambsport Egyesület P.7. Szarvasi Szervezete 1955-ben alakult, mint önálló galambtenyésztő egyesület. 1958. július 13.-án 17 lelkes tenyésztő megalakította a ma is működő „MGKSZ V.62.sz Szarvasi Egyesületet”.

 

 

Alapítók:

 

 

Benke György, Bérczes György, Czinkóczky Mihály, Dr. Hanzó Lajos, Janecskó Pál, Kemény István, Kiss Kálmán, Laurenczy Lóránt, Major György, Marscall István, Melich Pál, Oláh Mihály, Réti Sándor, Szijjártó Péter, Szilágyi Ferenc, Tóth Imre és Való Pál

 

 

A rendelkezések változása következtében 1981. május 10.-én vette fel az egyesület a mai nevét SZARVASI GALAMB - ÉS KISÁLLATTENYÉSZTŐK EGYESÜLETE. Az egyesület 1955 óta 38 kiállítást rendezett ebből 5 nemzetközi volt. Remélem a jövőben még sok éven keresztül egyesületünk beírja magát Szarvas város történetébe. Ezúton is szeretném megköszönni társaim és Dr. Vrbovszki Mihály tiszteletbeli elnökünk bizalmát irántam. Ugyanis 2011. január 12.-én Dr. Vrbovszki Mihály elnök lemondott tisztségéről, családi okok miatt és engem bíztak meg a SZARVASI EGYESÜLET elnöki tisztségével. A jövőben rengeteg munka és izgalom vár ránk hiszen, mint eddig, továbbra is szeretnénk színvonalas kiállításokat rendezni. Tagjainkról és tenyészetükről olvashatnak a Menü pontban, az Egyesületi tagok címszó alatt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kondacs György

elnök

 

 

 

 

 

 
V-62 logo
 
Óra
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Látogatók
Indulás: 2011-02-02
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.